Becsky András
Becsky András
  • 1 193
  • 8 125 700
2024.06.15. Csúcsforgalom a 27 éve bezárt 64-es vasútvonalon, avagy Palotabozsok 4. vasutasnapja
Kommentált, FULL HD videó!
Nincs megállás. Palotabozsokon, az egykori MÁV 64-es számú Pécs - Bátaszék vasútvonalnak ezen kis állomásán egyre inkább felpezsdül az élet. A 2003-ban végleg felhagyott állomásba pár éve egy új remény költözött, a Vasúti Múzeum Palotabozsok. Ludvig Károly és lelkes kis segítő csapata jóvoltából, melyhez jómagam tavaly csatlakoztam, az állomás újra nem csak él és virul, de igazi vasúti attrakcióvá nőtte ki magát, és hála a rengeteg önkéntes munkának, felajánlásnak folyamatosan fejlődik is! Bátaszék irányában jelenleg 800m, Véménd (Pécs) irányában pedig 2km pálya járható, szépen karbantartva, igazi vonali hangulatot teremtve.
Ez a film a 4. palotabozsoki vasutasnapról szól, bár folyamatosan hajtányt vezettem, azért próbáltam részletesen mindent megmutatni, nyilván a zenés részeket, és Badár Sándor műsorát ki kellett vágnom, a közzétehetőség érdekében, ellenben a végére pluszként egy kis esti hajtányozást azért bevágtam nektek! Már amíg látszott valami, mert időközben jó alaposan ránk is sötétedett! :-)
FONTOS!! Arra biztatok mindenkit, ha tudna bármivel segíteni, hozzájárulni ehhez a csodához, akkor ne habozzon megtenni, ez ettől klassz, ettől működik jól! Az adó 1%-nak felajánlása például hatalmas segítség lehet, az ehhez tartotó technikai információk a Vasúti Múzeum Palotabozsok Facebook oldalán megtalálhatóak.
BecsVision 2024
Ez egy FULL HD 1080p videó. Érdemes a minőséget beállítani a fogaskeréknél!!
Amennyiben támogatnád a munkámat, illetve a régi 8mm-es némafilmek digitalizálását: www.paypal.com/paypalme/BecskyAndras
Winyókra és külső boxokra mindig szükség van, a videók jó minőségben és duplikáltan való tárolása iszonyat tárhelyet kíván! Ez egy ilyen bringa.
Köszönettel:
Becs
Переглядів: 2 324

Відео

2010.01.14. -15. Szükségmegoldás, Hannoveri villamosok a 14-es vonal külső szakaszán sztrájk idején
Переглядів 8 тис.14 годин тому
Kommentált, HD-re felinterpolált videó! Érdekes egy hét volt a 2010 januári nagy BKV-sztrájk hete. Csak a metrók és a hévek közlekedtek, ezek a szakszervezetek nem csatlakoztak a sztájkfelhíváshoz. A BKV vezetése pedig próbált minél több buszt bérelni innen-onnan, amivel valamiféle szolgáltatást lehetett nyújtani ezekben az ínységes időkben. A villamos besegítők felé érkezett egy kérés, hogy ak...
2024.06.08. -09. Volános Mercedes Conecto buszok szétvágva Kiskunlacházán, az út vége.
Переглядів 7 тис.19 годин тому
Kommentált, FULL HD videó! Be kell valljam, ezt elszúrtam! Hónapok óta láttam, ahogy ott állnak azon a telepen, és sohasem álltam meg, hogy legalább egy-két fényképet csináljak róluk. Mivel nem vagyok túlzottan képben Volánbuszos témában, így azt gondoltam, hogy valaki megőrzött, tárolt buszairól van szó! Súlyosan tévedtem, és ezért ezt a két csuklóst már csak darabokban tudom nektek bemutatni,...
2007.12.18. Ráckevei HÉV Csökkentett módban, Szigetszentmiklós Gyártelepig közlekedő tököli vonatok
Переглядів 3,1 тис.День тому
Kommentált, HD-re felinterpolált videó! Volt ott zűr akkoriban bőven! Nem egy pár napos káoszról volt szó, hosszú hetekig közlekedtek így a hévek a ráckevei vonalon. Az ok, az akkoriban még fénykorát élő kábellopás. Emiatt Szigetszentmiklós-gyártelep és Tököl között a jobb (Ráckeve irányú) vágány nem volt járható, a bal vágányon tartották fent a kétirányú forgalmat, több-kevesebb sikerrel. Ugya...
2009.12.30. -2010.01.01. A régi dél-balatoni KÖFI Fonyódon, vonatok a környéken & Balatonfenyves GV.
Переглядів 5 тис.День тому
Kommentált, HD-re felinterpolált videó! Szilveszterezés Öreglakon, avagy amit közben a vasút közelében filmeztem. Vonatok a frissen megszüntetett Öreglak állomáson, a dél-balatoni régi KÖFI Fonyód állomáson, piros Halberstadti kocsik mindenfelé, és a Balatonfenyvesi GV. még C50-es mozdonnyal, és még csak Somogyszentpálra üzemelő vonallal. Az évezred első évtizedének utolsó, és a második évtized...
2009.06.16. BoBo a kertek alatt, avagy az újpesti Chinoin gyár kiszolgálása Angyalföldről (M44-425)
Переглядів 6 тис.День тому
Kommentált, HD-re felinterpolált videó! Bevallom borzasztóan ritkán filmezek ilyet. Mármint iparvágány kiszolgálást. Erre az alkalomra azonban kifejezetten hívtak, hogy örökítsem meg, és ha már így alakult természetesen nem mondtam rá nemet. Azonban nem tudom eldönteni mi az izgalmasabb. Ahogy a 425-ös BoBo gyök kettővel araszol a kertek alatt, vagy a még full dízeles esztergomi vasútvonal, a D...
2009.09.18. -20. Dupla Samu, Hz GANZ motorvonat, Tirisztorka, MDmot, avagy vonatok Gyékényesen
Переглядів 6 тис.14 днів тому
Kommentált, HD-re felinterpolált videó! Ismét Gyékényes, de ezúttal kivételesen víkendezni mentünk, ez a pár perc annak a vasúti kivonata. Bár jóval túl vagyunk az ezredfordulón, de még mocorognak az MD motorvonatok, igaz olyan sok már nem volt nekik hátra. A Cirmos Szilik viszont még nagyon frissek voltak, látszik is a fényezésükön, némelyik alig pár hónapja volt új gúnyában ekkor. A dupla Sam...
2024.02.11. Palotabozsok Vasúti Múzeum szelvénykő festés, felújítás pályakocsival
Переглядів 1,8 тис.14 днів тому
Ha van egy kis szabadidőm és az időjárás is kedvező, akkor irány Palotabozsok. A Vasúti Múzeumnak minden dolgos kézre szüksége van, hogy ne csak szinten tartás, hanem fejlődés is legyen a 64-es vonal megmaradt kis szakaszán. A környék meseszép, a levegő haraphatóan tiszta, csend van, a helyiek pedig borzasztóan kedvesek, közvetlenek. Szóval nekem ez maga a mennyország. Ezen az esős téli, vagy a...
2024.02.24. Bátaszék - Geresd - Baranya - Véménd, avagy az összesen 3km hosszú M6 autópálya alagutak
Переглядів 1,4 тис.14 днів тому
Kommentált, HD videó! 2010-ben Bátaszéktől - Véméndig az M6-os autópálya összesen négy alagútpárral (Bátaszék alagút (A) 1331m, Geresd alagút (B) 399m, Baranya alagút (C) 865m, Véménd alagút (D) 418m ) épült meg. Mivel Magyarországon egyetlen ilyen autópálya szakasz létezik jelenleg (2024), így gondoltam végigfilmezem őket autóból, egyfajta útvonal videóként. Összesen 3013m, azaz több mint 3km ...
2010.03.28. Szóló Tátra az 59-es vonalon és iker az 52-esen, avagy a 30 éves évforduló második napja
Переглядів 4,5 тис.14 днів тому
Kommentált, HD-re felinterpolált videó! 1980 február 1-én indultak Budapesten első közforgalmú szolgálatba a CKD Tatra T5C5-ös villamosok, az 59-es viszonylaton. 2010 március végén a 30 éves évfordulóra való tekintettel Tátrás hétvégét szerveztek Budapesten. Az 59-esen az eredeti felállás szerint szólóban (4048), és ABAB csatlásban (4044-4045) is közlekedett szerelvény, a 12-esen is ingázott eg...
2008.12.26. Vezérállásban: 37A villamos Blaha - Sörgyár - Blaha (4034-4035) Borzalmas pályaállapotok
Переглядів 9 тис.14 днів тому
Kommentált, HD-re felinterpolált videó! A 37A villamos ahogy az évezred első évtizedében láthattuk, avagy a nagy felújítások előtti állapot. Ebben a videóban végigutazunk a Blaha Lujza tértől a Sörgyárig és vissza, a járművezető szemszögéből megnézzük Budapest egyik legelhanyagoltabb villamosvonalát, melynek vonalából ágazott ki, az 1996 szeptemberéig közlekedő vásárvári villamos (29, 29Y), és ...
2007.08.17. -20. UV villamosok hattyúdala. Az utolsó napok a budapesti közforgalomban, a 47-esen
Переглядів 4,3 тис.14 днів тому
Kommentált, HD-re felinterpolált videó! 2007.08.21-én kedden a 47-es viszonylaton típuscsere történt 2UV pót-ról GANZ csuklósra, azonban ennél a puszta adatnál azért itt jóval többről volt szó. A fentiek miatt 2007.08.20.-a volt az UV-villamosok 51 éves közforgalmi történetének végnapja. Másnaptól kezdve a BKV többet már nem adott napi forgalomba UV-villamosokat. Ez a film az utolsó napokban, é...
2009.05.29. A TW6000-es villamosok analóg utastájékoztatásának hattyúdala, és az új célfilm hibái
Переглядів 4 тис.14 днів тому
Kommentált HD-re felinterpolált videó! A 2008 augusztus 21.-től életbe lévő paraméterkönyvi módosítások (ez egy hatalmas járatmódosítási, és átszámozási projekt volt) kapcsán a TW6000-es villamosok bevetési területén is jelentősebb változások történtek. Ekkor hosszabbodott a 62-es a Blaha Lujza térig, és annak régi útvonalán beindult a 62A viszonylat, ekkortól volt TW6000 átszerelő a 28-as vona...
2009.03.04. Combino villamos tanfolyam gyakorlati oktatása Hungária kocsiszínben (Szecsődy Elemér)
Переглядів 6 тис.14 днів тому
HD-re felinterpolált videó! 2009 márciusának negyedik napján Combino NF12B gyakorlati oktatáson vettünk részt a Hungária kocsiszínben. Szerteágazó témákban, mint pl. forgóváz, csatlás, áramszedő, vezérlés, ajtóműködtetés stb..stb.. Kiváló oktatónk Szecsődy Elemér szerencsére megengedte, hogy megörökítsem az utókornak, így létrejöhetett ez a film, amiért így utólag is nagyon hálás vagyok. Igazán...
2011.01.14. Zöld Hannoverik a Budapesti éjszakában, avagy 1584 -6017 & 1588 -6035 érkezik a VJSZ-be
Переглядів 9 тис.21 день тому
Kommentált HD-re felinterpolált videó! A 2001-2002-es TW6000-es villamosszállításokról sajnos semmiféle információm nem volt, így akkoriban nem volt módom csak a már beérkezett járművek próbáit filmezni. De 10 év alatt nagyot változott a világ, 2011 elején Richter Márió barátomnak köszönhetően már napra, sőt, percre kész adatokat kaptam a konvojok érkezését illetően. Bár január volt és elég hid...
1996.10.22. Debreceni villamos (KCSV6 -501) bevontatása a GANZ-gyárba -első mocorgások Budapesten -
Переглядів 4,2 тис.21 день тому
1996.10.22. Debreceni villamos (KCSV6 -501) bevontatása a GANZ-gyárba -első mocorgások Budapesten -
2024.05.23. Vasúti kavalkád az Elba mindkét partján. Csehország Ústí nad Labem vonatok mindenfelé
Переглядів 2,5 тис.21 день тому
2024.05.23. Vasúti kavalkád az Elba mindkét partján. Csehország Ústí nad Labem vonatok mindenfelé
2000.05.27. A Vajda Péter utcai villamosközlekedés utolsó előtti napja, a régi 23-as még a Keletiig
Переглядів 9 тис.28 днів тому
2000.05.27. A Vajda Péter utcai villamosközlekedés utolsó előtti napja, a régi 23-as még a Keletiig
2003.10.28. Igazi UV hangulat, a 41-es villamos a lakóparkok megépülése előtti legutolsó pillanatban
Переглядів 6 тис.28 днів тому
2003.10.28. Igazi UV hangulat, a 41-es villamos a lakóparkok megépülése előtti legutolsó pillanatban
2024.05.12. Két Bengáli egyszerre forgalomban, avagy FVV csuklósok az N18-as és az N2-es vonalakon.
Переглядів 8 тис.28 днів тому
2024.05.12. Két Bengáli egyszerre forgalomban, avagy FVV csuklósok az N18-as és az N2-es vonalakon.
2024.05.11. A vizi-ikrek, avagy már üzemelnek az új balatoni komphajók Szántód és Tihany között
Переглядів 9 тис.Місяць тому
2024.05.11. A vizi-ikrek, avagy már üzemelnek az új balatoni komphajók Szántód és Tihany között
2024.05.09. MIXa HÉV a Gubacsi hídon, avagy a 853-854-es szállítása éjjel Dunaharasztiból - Csepelre
Переглядів 10 тис.Місяць тому
2024.05.09. MIXa HÉV a Gubacsi hídon, avagy a 853-854-es szállítása éjjel Dunaharasztiból - Csepelre
2024.05.05. A Kiskörút lezárva, GANZ-csuklósok nélküli Budapest, avagy 61B villamosok Budafokon
Переглядів 4,8 тис.Місяць тому
2024.05.05. A Kiskörút lezárva, GANZ-csuklósok nélküli Budapest, avagy 61B villamosok Budafokon
2024.05.01. Ritka vendég a 41-es vonalon, avagy a 1522-es F1A az N41-es nosztalgiavillamoson
Переглядів 8 тис.Місяць тому
2024.05.01. Ritka vendég a 41-es vonalon, avagy a 1522-es F1A az N41-es nosztalgiavillamoson
2024.04.29. Ráckeve HÉV állomás 1. vágánya elkészült, de egyelőre nem nagyon koptatják. Addig még...
Переглядів 7 тис.Місяць тому
2024.04.29. Ráckeve HÉV állomás 1. vágánya elkészült, de egyelőre nem nagyon koptatják. Addig még...
2024.04.28. Halad a gigaprojekt, avagy a Déli körvasút bővítése Ferencváros - Kelenföld és vissza
Переглядів 18 тис.Місяць тому
2024.04.28. Halad a gigaprojekt, avagy a Déli körvasút bővítése Ferencváros - Kelenföld és vissza
2024.04.27. Palotabozsok Vasúti Múzeum. A vonatpótló autóbusz megérkezik Pécsről (Ik-260, GXW-442)
Переглядів 3,9 тис.Місяць тому
2024.04.27. Palotabozsok Vasúti Múzeum. A vonatpótló autóbusz megérkezik Pécsről (Ik-260, GXW-442)
2024.04.28. Az utolsó pillanatok. A 44-es villamos 29 éve felhagyott külső szakaszának elbontása
Переглядів 12 тис.Місяць тому
2024.04.28. Az utolsó pillanatok. A 44-es villamos 29 éve felhagyott külső szakaszának elbontása
1992.05.17. Közvágóhíd és környéke átépítés előtt (Dunaparti teherpályaudvar, Markusovszky lejtő)
Переглядів 15 тис.Місяць тому
1992.05.17. Közvágóhíd és környéke átépítés előtt (Dunaparti teherpályaudvar, Markusovszky lejtő)
1992.05.17. Lágymányosi tó, Kopaszi gát és a Lágymányosi öböl -EREDETI SZEBB ÉS HOSSZABB VERZIÓ-(IZ)
Переглядів 7 тис.Місяць тому
1992.05.17. Lágymányosi tó, Kopaszi gát és a Lágymányosi öböl -EREDETI SZEBB ÉS HOSSZABB VERZIÓ-(IZ)

КОМЕНТАРІ

  • @KommentElek-vm4co
    @KommentElek-vm4co 4 години тому

    Fideszes egyenruha!

  • @Kozlekedoguru
    @Kozlekedoguru 4 години тому

    Nagyon klassz lett! Egyik kedvenc szekerem 🙂🙂🙂

  • @olahmarkjozsef2712
    @olahmarkjozsef2712 18 годин тому

    27:14 nagyon jó ez a növénybarlang.

  • @boyrezy6524
    @boyrezy6524 19 годин тому

    KÖSZÖNJÜK A VIDEÓIDAT BECSKY ÚR !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤

  • @bencepetras8605
    @bencepetras8605 21 годину тому

    Jó összeállítás!!! :) Furcsáltam volna ha nem készül az eseményről BecsVision produkció, ami nem 20 év múlva kerül bemutatásra. :) 5:41-nél: Honos állomás. :) Remélem a Badárnak is tetszett! :) A legvége tisztára a Kupé egyes adásainak záróképsorára emlékeztet. :) Nekem amúgy Nagycenken sohasem volt gondom a sorompótekeréssel, pedig akkor még nem kondiztam, bár azok nem szakállas sorompók, és a szakáll az lehet, hogy nehezít rajtuk.

  • @goliat2677
    @goliat2677 21 годину тому

    3500 ft belépö nem durva egy kicsitt se mi?

    • @graxxon
      @graxxon 21 годину тому

      Ha jár érte inni és enni való is, akkor nem sok.

    • @peterkokeny7318
      @peterkokeny7318 20 годин тому

      Ne haragudj már ne legyen minden ingyen megnézném 3500 hol kapnál enni meg inni megmondom sehol.

    • @boyrezy6524
      @boyrezy6524 19 годин тому

      3500 Ft teljesen jó ár volt bakker ==>> evés+ivás és hajtámyozás !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤

    • @cobraelflapunk
      @cobraelflapunk 17 годин тому

      amennyi munka van benne szinte ingyen van

    • @user-ir1fh2yf2y
      @user-ir1fh2yf2y 16 годин тому

      Na igen, a hangos zene, ez tart távol az ilyen rendezvényektől. Egykor a Füstibe bele voltam szeretve, de a vásári forgatag jellege miatt 13 éve valahogy nem akaródzik kimenni. Szeretem a vasutat minden érzékszervemmel befogadni.

  • @szobitomi1
    @szobitomi1 21 годину тому

    Szia, az érdekelne, hogy ezekhez valamiféle összerakási utasítás vagy valami nincs? Ezeket én is szívesen megépíteném

  • @vsumpi
    @vsumpi 22 години тому

    12:05-nél az milyen mozdony?

  • @istvan-moni
    @istvan-moni День тому

    A videó kiváló, de a BZ Óbudai látványától, még mindig kivert a hideg. Az a 2-es vonal horror időszaka volt. 🤷‍♂

  • @balmaz0932
    @balmaz0932 День тому

    1532-es megvan még? 😊

  • @ultrasoft5555
    @ultrasoft5555 День тому

    Én értem, hogy ez szép meg érdekes villamos rajongóknak. De iszonyat gáz, hogy sztrájk idején bárki egyáltalán elfogadhatónak tartja, hogy egy dolgózó elvégzi a sztrájkoló társa munkáját. Persze egy olyan média mellett, mely minden sztrájk idején lelkesen nyomja a demagóg propagandát, melyben a szolgáltatást használó dolgozókat állítja be áldozatnak, a sztrájktörők hősként mutatkoznak. A dolgozók végletes megalázásának fogható fel, hogy a propagandának sikerült általánosan elfogadottá tennie azt a perverz, mazochista hozzáállást, hogy sztrájk idején nem az a reakció, hogy „hajrá kolléga, harcolunk a bérekért! miben tudok segíteni?” hanem hogy „te rohadék, miattad nem tudom a drága munkaadómat maradéktalanul kiszolgálni, miattad lesz kevesebb a tulaj nyeresége! mit képzelsz, ki vagy te, hogy itt sztrájkolsz? takarodj vissza robotolni mint a többi rendes ember!”.

  • @nagyviktoria6477
    @nagyviktoria6477 2 дні тому

    Ahogy megy a 23-as, a Kocsiszín után ott a Pirog, utána pedig egész a Gyáli útig a BKV 12-es (12-0-as) raktára. Később a Gyáli úthoz közelebbi részt eladták, még később pedig a maradékot is.

  • @atp946
    @atp946 2 дні тому

    Ezen most egy kicsit meghatódtam! Mai napig nehezen tudom elfogadni, hogy a másik azonos évjáratú típusok mellett ezek is meglépték a tervezett életkort. A kisgyerekkori lelki szemeimmel látom magam előtt, mikor az esztergomi vonalon találkoztam velük legelőször. Sőt, a szüleimmel sokat mentünk ilyennel a Premier Outletbe. Bár az ülésük valóban kényelmetlenek voltak, de ezeknek sokáig megvolt a Citarokhoz hasonló friss illatuk.

  • @balintricsi
    @balintricsi 2 дні тому

    I rendszámmal még anno alba volánnál is volt ilyen csak 4 ajtósba, tehát az 2004 mert eus csatlakozáskor az I rendszámmező pörgött

  • @adamvagi8864
    @adamvagi8864 2 дні тому

    Szia! Az a zene ami az elején van annak mi a címe? Ami az elején kezdődik?

  • @Kozlekedoguru
    @Kozlekedoguru 2 дні тому

    Fura így vissza nézni,hogy mennyire megváltozott azóta az egész HÉV rendszer Budapesten.

  • @Fan2KFC
    @Fan2KFC 3 дні тому

    3:13 😍🥰

  • @Gerasimenko81
    @Gerasimenko81 4 дні тому

    ..én ezt nem is tudtam. Gyalogoltam Káposztás I.-ről a központba a metróhoz. Jó, tudom délelőtt nem járt... de este is gyalogoltam haza! Angyalföldről miért nem lehetett kihozni villamost! Egy kocsiszín sztrájkolt másik nem?

    • @Akibard
      @Akibard 4 дні тому

      Elmondja: nem ahhoz a kocsiszínhez tartoztak besegítőként.

  • @bpi-7923
    @bpi-7923 4 дні тому

    …és a tegnapi nap folyamán (2024.06.13-án) elindult utolsó útjára a videóban látható legelső példány ezzel egy igazi kincs került megsemmisítésre az utókor elől..

  • @user1200O
    @user1200O 4 дні тому

    a utastér világitásal sporolnak

  • @user1200O
    @user1200O 4 дні тому

    volna e esetleg egy dlviii vezetőfülke videó? kosozonom

  • @horvath-komjatimartongerge8695

    Annyiban ki szeretnélek javítani, hogy pl. Dél-Buda közúti közlekedésében szinte fennakadást sem okozott a sztrájk, mivel a BKV azokat a vonalakat már korábban kiadta alvállalkozóknak.

  • @medvetalp6046
    @medvetalp6046 5 днів тому

    Ez volt az az idő, amikor megszületett a 66A busz - sem előtte, sem utána nem létezett. A mai Arrivabus névelődje (akkor épp VT-Transman?) ment rajta a botváltós MAN-ekkel Határ út és Pesterzsébet-felső, HÉV állomás közt. Onnan nekünk, soroksáriaknak maradt a HÉV.

  • @miradavid993
    @miradavid993 5 днів тому

    NAgyon nagyon hideg volt és Budaára kellett mennem és hát a se........lyukam is befagyott

  • @Bearsone
    @Bearsone 5 днів тому

    Az ott a legvégén nem a Szipus Alfonz? 😂

  • @seqesx
    @seqesx 5 днів тому

    1545 massziv gep, de sajnos a fulkek, es a muszerasztalok nagyon le vannak pusztulva.

  • @kozlekedo9893
    @kozlekedo9893 5 днів тому

    Király! Azon meglepődtem, hogy MD ment a Mizsein. Ez volt az az időszak amikor csak a KöKi-ig ment be?

  • @attiska
    @attiska 5 днів тому

    Miért selejtezték a 1522-t?

  • @bencepetras8605
    @bencepetras8605 5 днів тому

    11. osztályos középsulis voltam ekkor, de tisztán emlékszem erre. Én Gazdagrét mellé jártam, és bár Érdről ingáztam vonattal, mégis nagyon észrevehető volt a sztrájk hatása, mert az amúgy kb. 2500 fős iskolában voltak kb. 100-an. Pénteken az ofőnk mondta, hogy mindenki maradjon otthon, persze a vezetőség rögtön elkezdte ellenőrizni, hogy ki az, aki olyan helyen lakik, amit nem BKV szolgál ki, az ofő persze rögtön hazudta, hogy ez a gyerek hányt, amaz meg családi programon van, stb. Emlékezetes volt nekem így is az az egy hét. :) Nektek meg minden elismerésem!

  • @MrBence80
    @MrBence80 5 днів тому

    Azóta csak egy-egy tanuló hannoveri jár arra néha.

  • @besevideos
    @besevideos 5 днів тому

    Bár csak 6 éves voltam ekkor de erre tisztán emlékszem. Jó újra látni ezeket a képeket. A videóban látszanak pár helyen a Nógrád Volán Localoi. Azok hogy, hogy közlekedtek? A BKV nem mindenhol sztrájkolt?

    • @medvetalp6046
      @medvetalp6046 5 днів тому

      Mint írod, a Nógrád Volán Localoi. A Nógrád a BKV alvállalkozója volt. A BKV dolgozói sztrájkoltak.

  • @BKVspotter2024
    @BKVspotter2024 5 днів тому

    6:32-nél... felbukkan egy Volvo Alfa localo :D

  • @Militavia
    @Militavia 5 днів тому

    8:20 Azért, mert a közszolgáltatásokat ellátó emberekben a kötelességtudat messze az átlag felett van. Tanulmányok is vannak erről. Mert tudják, hogy nélkülük megállna az élet és nincs szívük ezzel visszaélni.

  • @Huntech_
    @Huntech_ 5 днів тому

    Mekkora volt a forgalom ezeken a rögtönzött járatokon? A felvételek alapján nem valami sokan, de lehet, csak pont a kisebb forgalmú járatokat láttam a felvételen.

    • @hdanee
      @hdanee 3 дні тому

      Én a nappali járattá avanzsált 950-es busszal utaztam többször, a sztrájk alatt, az kifejezetten zsúfolt volt. Szóló MAN SL223-asokra emlékszem, 20-30 percenként, a Határ úttól kifelé.

  • @n_zsombor20
    @n_zsombor20 6 днів тому

    Még 2019-Ben megfordult Classic Tátra

  • @KR8.
    @KR8. 6 днів тому

    A 1524-es TW6000-es még sima lámpás és a leszállás jelző is a régi. Most az 50-es villamoson található

  • @peterszerencses7169
    @peterszerencses7169 6 днів тому

    Nem rosszak ezek a Hannoveri villamosok. 🙂

  • @peterpergel9160
    @peterpergel9160 6 днів тому

    De jó lenne mégegyszer TW6000 itt 😊, klassz videó lett🙂

    • @aurelszasz274
      @aurelszasz274 6 днів тому

      akár csatolva.

    • @Adani12345
      @Adani12345 4 дні тому

      Emlékszem anno ráadásul a metrós pályán meg a hangja is hasonló volt mint az orosz metrókocsik visító hangja

  • @csabajaki6564
    @csabajaki6564 6 днів тому

    Köszi a filmet! 🙂 Érdekes volt látni, pont ekkor , 2007-2009 között kellett naponta eljutnom a XI. ker. Bartók Béla úttól a X. ker. Liget utcába. Próbáltam többféle útvonalat, amikor a térkép alapján felfedeztem, hogy a legközelebb a 37/A villamos Halom utcai megállója volt. Két gond volt vele, hogy rosszkor és nagyon ritkán járt, és ha végre jött, egy örökkévalóság volt, amíg a Blaháig beért. A 28-assal körbejárni gyorsabb volt, még a gyaloglással együtt is a Liget tértől. Nem is értettem, hogy miért van ez a vonal, ha senki nem jár arra, mert kihalt helyeken közlekedik, az első lakott hely Kőbánya Őrháztól Éles sarokig, de oda a párhuzamos lehetőségek sokkal gyorsabbak voltak, pl. 2-es metró Örsig + 3-as villamos, vagy a 9-es busz Kálvin tértől Liget térig, vagy 28-as villamos Blahától. A videoban is vicces volt látni, mennyire nincsenek utasok. A Blahán a 4/6 villamos megállójában nem ennyien vannak. 🙂 De még a 3-ason vagy a 62/A-n is szokott lenni tömeg az Örstől Kőbányára.

  • @Kozlekedoguru
    @Kozlekedoguru 6 днів тому

    Nagyon adja magát ez a vidi :)

  • @Kozlekedoguru
    @Kozlekedoguru 6 днів тому

    Itt sose voltam elkéne jutnom ide is itthonról Zalából 🙂

  • @gyurischannel5822
    @gyurischannel5822 6 днів тому

    10-15 éves buszokat hogy lehetett így széjjelszedni, ezt egy Ikarusnál nem csinálták volna meg!

    • @viktorcsanyi726
      @viktorcsanyi726 6 днів тому

      Úgy, hogy ezek nem 10-15 éves buszok, hanem kábé 20-22 évesek. A szériát már a törökök sem gyártották 18 év óta. 17 éve jöttek például Szegedre a második generációs, alacsonypadlós Conectók és már azok sincsenek meg, csak a harmadik generációsak.

    • @MoonlineHUN
      @MoonlineHUN 4 дні тому

      Az Ikarusoknál ugyanezt csinálta anno a BKV amíg jól ment a 80-90-es években, 8-10 éves buszokat küldtek a selejtbe, mert jöttek helyettük az újak.

    • @viktorcsanyi726
      @viktorcsanyi726 4 дні тому

      Ugyanezt? Ezek nem 8-10 éves buszok, hanem 20+.​@@MoonlineHUN

    • @MoonlineHUN
      @MoonlineHUN 3 дні тому

      @@viktorcsanyi726 Tudom, de a fő kommentre reagáltam hogy az Ikarusokkal ezt nem lehetett megcsinálni. Dehogynem..

    • @balintricsi
      @balintricsi 2 дні тому

      Dehogynem csinálták meg...

  • @type3666
    @type3666 6 днів тому

    Egy elpusztitany valamit ....

  • @gabork5055
    @gabork5055 7 днів тому

    Tetszenek ezek a képek Kiskunlacházáról. Én anno mikor még Dunavarsányban laktam csak úttáblákról láttam a nevet szóval érdekelt, hogy nézhet ki ez a hely-így ránézésre látszik itt-ott ez a kisvárosi fíling amit én annyira szeretek. (Szolnok szintén ilyen, mert félig olyan mint egy falu félig nagyváros-ezért is talán a kedvenc városom) Dunavarsány is rendesen beépült az idő folyamán és azt gondolom hogy az előnyére. Valamelyik évben nyugiban éjszaka felé elsétáltam arrafelé és ott is elképesztő, milyen szépre kiépítették a járdát, a parkokat, az emberek is mintha nyugodtabbak lennének mint Budapest külvárosában vagy épp Dunaharasztin, BP belárosáról már nem is beszélve. Talán még Taksonyt a jobbik kategóriába mondanám mert viszonylag csendes hely. Dunavarsányról nincs esetleg régebbről felvételed? Szerintem egy összehasonlítást megérne. (valami olyasmit, mint a Budai rakpart szoci és jelenkori összehasonlítása videóban) Ami ott esetleg érdekes lehetne a felújított részek mellett az talán a sóderbánya, a városrész ahol a polgármesteri hivatal is van, egy lakópark is épült ami szintén szép. De a lényeg talán a parkok elrendezése amivel ég és föld az akkori és mostani kinézete a helynek, nem mondom hogy akkor rossz lett volna.

  • @Kozlekedoguru
    @Kozlekedoguru 7 днів тому

    Szépen tetőzött a Dunán akkor is

  • @attilagere6186
    @attilagere6186 7 днів тому

    Dunaújvárosban még ezek (is) futnak nagyon lepukkant/hitvány állapotban. remélem mielőbb mennek a levesbe mert ilyen ócska buszoknak a bontóban van a helyük. Megbízhatatlan, zajos, rendkívül kényelmetlen járművek, az Ikarus 200-as sorozat klasszisokkal jobb volt. Napi szinten vontatják be őket szolgálatképtelenség miatt. Nem lehet rájuk büszke a Mercedes. Az üléseknek csúfolt rabvallatók külön megérnek egy misét.😡

    • @balintricsi
      @balintricsi 2 дні тому

      Újabb korukban azért jobbak voltak.... Csomó volt szfváron is, gyanítom oda dobták át duújba, hisz csak sárga és zöld csíkot kellett cserélni a piros kék helett allul.. Szf

    • @balintricsi
      @balintricsi 2 дні тому

      Szfváron 2004től voltak jelen egész sokáig.... ott még, bírogatták amíg fiatalabbak voltak

  • @zsolt.7754
    @zsolt.7754 7 днів тому

    Nem ezeknél volt fent fb marketplacen? Lakbusz alapanyagnak kínálták érdekes már nem talalom egyiket sem fent. Javítás: Ezeket láttam fent 990 ezer forintért. Sejteni tudom csak hogy nem vártak velük tovább.

  • @207gtr
    @207gtr 7 днів тому

    Azért valahol szomorú, hogy már annyira telik az idő, hogy ezek is már a "szétvágás értett" korban vannak már.

  • @TheJanoracing
    @TheJanoracing 7 днів тому

    Pár darab volt ott Kiskunlacházán. Lakóbuszoknak átalakítottak ha jól emlékszem 2dbot. Én akartam belőlük alkatrészeket,de elzárkoztak az ilyesmitől! Most meg fillérekért a méhbe került!

    • @zsolt.7754
      @zsolt.7754 7 днів тому

      Komplett is volt 990 ezerert

  • @arpadeus2012
    @arpadeus2012 8 днів тому

    Ezek nem azoknak a Conectoknak lehetnek a maradványai, amiket több hónappal - vagy van már egy éve is - valaki néhány C80-assal együtt összevásárolt a szigethalmi és érdi selejtsorról és a hahun árulta egy darabig?

    • @82norberto
      @82norberto 5 днів тому

      de azok lesznek. C80-asokat sztem KPST vitte el.